Sólyom László államfő szerdán a Sándor-palotában látta vendégül a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold főtitkárát, aki aggodalommal szólt a magyarországi támogatások és adományozások visszaeséséről.

Javában készülődnek év végi karitatív eseményeikre a civil szervezetek: országszerte osztanak majd meleg ételt, hideg élelmiszercsomagot és ruhát.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének önkéntes orvosai több mint tíz éve rendszeresen járnak Romániába, ahol alkalmanként több ezer gyermeket szűrnek, ha kell, kezelnek, illetve segítik kórházba juttatásukat. Az ottani egészségügyi dolgozóknak szakmai továbbképző, a lakosságnak felvilágosító előadásokat tartanak. 1992-ben voltunk először orvosainkkal Erdélyben – emlékezik vissza a kezdetekre Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke. Akkoriban elsősorban az – azóta többségében már bezárt – árvaházakban élő gyermekeket kerestük fel. Ma már nemcsak gyógyítunk, de szurünk és igyekszünk minél többet foglalkozni a felvilágosítással is. Évente kétszer küldenek orvosokat Romániába, olyan falvakba is, ahol egyáltalán nincs orvosi ellátás. Azokat a gyerekeket, akiknél a szurővizsgálatok valamilyen egészségügyi problémát jeleznek, eljuttatják egy helyi kórházba. Ha a kivizsgáláshoz vagy a gyógyításhoz nincsenek meg a feltételek, a szolgálat intézi a kis betegek magyarországi gyógykezeltetését. A szolgálatnak mintegy félszáz önkéntes magyar orvos segít rendszeresen. A legtöbben saját szabadságuk terhére utaznak, néhányuk távollétét az őket foglalkoztató hazai intézmény szakmai továbbképzésnek tekinti.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületével Erdélyben jártam. Nagyon rövid időt, három napot töltöttünk a messzi Csíkszeredán, 760 kilométerre Budapesttől. Így a rám zúduló benyomások nem álltak össze koherens képpé bennem. Csak benyomások. Egy nap szilánkjai. A kiváltságosok közé kerülök: ellentétben számos gyermekmentős pesti kollégámmal, akiknek többágyas kórterem jut, vagy a városban, a közeli falvak vendégszobáiban szállásolják el őket, én egyágyas VIP-kórtermet kapok a sebészeti osztályon, külön vécével. Némi utánjárással vécépapír, törülköző is kerül. Fürdőszobája nincs. Némi feltűnést keltek, amikor mezítláb papucsban, törülközővel a karomon átszelem a betegekkel zsúfolt folyosót, a személyzeti tusolóig, de udvariasan kitérnek az utamból. Kényelmes, kellemes az ágyam, bár reggelre kissé fázom: hajnal felé kikapcsolják a fűtést a kórházban, pedig a Hargitán 1000 méter felett igen csípős a reggel. Talán ezért is álmodtam azt, hogy a nővér szó nélkül a fenekembe vágja a „koktélt”, és már visznek is a műtőbe, kivenni a vakbelemet... Ébredéskor örömmel konstatálom, hogy mégsem vágták fel a hasam. Nem tudok betelni a frottírköpennyel, amelyben majd mindegyik kórházi dolgozó járkál. Hozzátartozik a munkaruhához. Itt is van hierarchikus megkülönböztetés: az orvosok, nővérek, asszisztensnők fehérben, a segédszemélyzet bordó és kék frottírban pompáznak. A divat és a ruhaanyagok irányt fogékonyabb, tájékozottabb ismerőseim felvilágosítanak, hogy molton az anyag neve. Jól véd a hideg ellen. A 33 éve felhúzott épület szigetelése enyhén szólva nem kifogástalan, a fűtéssel is baj van, és az ősz, a tél errefelé hideg. A betegeknek nem jár frottír-, akarom mondani: moltonköpeny...